Hát itt vagyunk újra a táncunknak az elején S egyedül kell járjuk, szólóban, Te meg Én
Bő ing és bricsesz, lábam a csizmában Te mezítláb szandálban, szép nyári ruhában
A cigányok ráhúzzák, kezdődik a nóta S mi perdülünk magunk körül a szép hegedűszóra
A lábamat már feltörte a legelső lépés Én mégis továbbjárom, nincs bocsánatkérés
Ha kell, oda is csapok. Talán megered a vérem. Talán nem gondolok rád ha a fájdalmat érzem.
Hiányzik egy tégla a kétméteres falból De nem pillantok át rajta elővigyázatból
Mert ha meglátlak téged elfeledem a kínom és félek, hogy a szívem cefetekre aprítom
És mégis, elég volt egy pillanatra látnom A felcsillanó szemedet és tovaszállt a gyászom
Felhagyok a tánccal, mert ennek így nincs értelme S ököllel bontom a falat, milliméterről milliméterre
Az öklömet is egyhamar ellepi a rubin Nehezebb itt átjutni mint Szent Péter kapuin
Eleinte még lelkesedsz és próbálsz bíztatni De egyhamar feladod, majd csöndben csitítgatni
Nincs semmi értelme együtt lenni ha fáj Őszinteség, nyitottság. Ez volt az alapszabály
Belefáradtam én is, a kezemnek is annyi A szívemet is eldobom, hagyom megrohadni
Leülök a földre s nekidőlök a falnak S arra gondolok csendben, hogy kellett ez a fasznak…